KÉTEZERHUSZONEGY JANUÁR HAT, SZERDA.
nem tudom, mi a furább, ha egy emlék megmarad vagy ha egy emlék elszáll. a járvány közben volt a trafóban a rimini protokoll hagyaték című hát nem is tudom, mije, installációja? ültem egy halott néni személyes fényképei fölött, miközben a hangja hallatszott, ahogy mesél az életéről. nézegettem a képeit, és ez érintett meg a legjobban az egészből, hogy olyan dolgok vannak a kezemben, amik valaki számára nagyon értékesek voltak, és hogy a dolog ugyanaz, és számomra is értékes azáltal, hogy valaki más számára értékes, de hogy ennek mennyire nem az én kezemben van vagy lenne a helye, hiszen én egy intruder vagyok, ez nekem nem tudhat úgy személyes lenni. mi értelme van ezeknek a személyes emlékeknek, ha megmaradnak, ha csak ilyen imposztorok kezébe juthatnak. és mi ijesztőbb, ez, hogy megmarad vagy az, ha valakiről nem marad meg? van-e értelme a tanúságnak arról, hogy valaki egy ideig kivette a részét a létezésből? és létezés. nem tudom. el vagyok jőve vidékre ugye, és bár ezáltal félig megszöktem, még szökni vágynék, bár fogalmam sincs, hova, mert a járvány elől. meg hű, híreket se akarok látni.
