KÉTEZERHÚSZ DECEMBER HUSZONÖT, PÉNTEK.
normális teleken azt szoktam nemelhinni, hogy lesz még tavasz a világon. ezen a nemnormális télen szenteste után úgy hajnali egy magasságában jött a magát felismerésnek álcázó szorongás, hogy innen is már csak rosszabb lesz. szóval hogy mindenki várja 2020 végét, mert hogy mekkora egy szar egy év volt, de hogy 2021 meg még ennél is rosszabb lesz, mondta a tudattalanom így két nappal a magyarországi oltások megkezdése előtt. elmaradt körülbelül az összes születésnap tavasz óta, mert a családban nagybátyámon kívül senki nem méltóztatott nyáron születni, a szeptemberi nagypapám meg már négy éve nem él, mondjuk mondtam is, amikor meghalt, hogy legalább nem kell lássa azt, hogy donaldtrump, mert attól tuti totálkilenne, hát tényleg ki akar úgy megöregedni, hogy azt látja, hogy a világ az nem szebb meg jobb lesz, hanem amortizálja lefelé önmagát. szóval oké, júniusban sikerült valamiféle családinagybátyámszületésnapot tartani, de ezt a karácsonyt nagyjából offoltuk, ami, minden finomkodás nélkül mondva, szar. tényleg szar, látom, hogy nem csak belőlem hozza elő a pesszimista hangokat, nagyjából családilag kivagyunk, és közben azért összefutunk, nagyihoz vetésforgóban bekukkant rövidebb időre mindenki, közben mi is szorongunk azon, hogy össze ne fertőzzük meg ő is szorong azon, hogy össze ne fertőzzük, és tényleg, maximum egymást nem fertőzzük össze így. remek jó dolog ezzel az élménnyel, puszik nélkül tolni a lehűlés előtti kiskarácsonyt, engem eléggé megvisel. persze segítene, hogyha nem közben rombolnák szét a fejem fölött az életem egyéb szegmenseit a politikusok, hogy aztán tényleg ne maradjon semmi a végére csak az apátia. nem egy különösebben érdekes állapot, de hát ha már elkezdtem ezt az időszakosan feléledő koronanaplót, akkor kell bele a karácsony. és képzeljétek, nekem még ez relatíve jó is, mert nem én vagyok az, aki londonban épp egyedül, kábé 15 négyzetméteren kovidos. hanem a barátnőm. szép új világ.
