KÉTEZERHÚSZ MÁRCIUS HUSZONHÉT, PÉNTEK.
mindig akkora örömmel kapcsolom ki, amint tudom a számítógépet, és megyek el zuhanyozni, hogy csak zuhanyzás közben jut eszembe, hogy már megint hogy fogok blogot írní, mert hogy vissza nem kapcsolom, az hétszentség, telefonról meg ki akar pötyögni. de muszáj lesz pötyögni akkor, mert már azt se tudom, mit csináltam tegnap, nem hogy hány napja ülök itthon. ma kihirdettek holnaptól kijárási korlátozást, még hangsúlyozták is, hogy nem tilalmat, szerintem valamiért nagyon félnek ettől a szótól vagyis attól a reakciótól, amit kiváltana, tulajdonképpen meglepően félnek tőle, mintha ennek a szónak egyenes következménye lenne a kormányváltás. szóval majd két hét után megint mentem egy sikeresen mizantróp kört a parkban, mert egyébként már annyit ülök, hogy fáj a seggem és annyit nézem a képernyőt, hogy fáj a fejem és forr a szemem. amit lehet, töltök át eolvasóra, csak közben az a tragikusan szuper dolog történt, hogy az arcanum után a szaktárs is hozzáférhetővé tett egy csomó anyagot, de az arcanummal ellentétben onnan még oldalanként sem lehet letölteni semmit, úgyhogy ha azon akarok olvasni (márpedig ugye azon akarok olvasni), akkor géphez vagyok kötve. arcanumról oldalanként levarázsolom, ami kell, és még akkor eldönthetem, hogy marad az acrobat reader a fasza szövegkiemelő toollal vagy marad a szemem kiemelés nélkül. ma digitálisan is lettem oktatva, először úgy a műfaj történetében, hogy nem szakadt meg nem nem sikerült nem fért be nem satöbbi, hanem tényleg lement egy lecture jellegű óra képernyőmegosztással meg 10+ résztvevővel. Amiből kettő én voltam, mert a telefonom tudja a mikrofont meg a kamerát, a számítógépen meg látom nemhangyányiban, hogy mi van a megosztott képernyőn. ezt mondjuk egy blogon olvasni hótunalmas. rengeteg email. a mindenféle forráskritikával kezelendő portál amit a forráskritikával kezelendő szakirodalmak mellé összeolvasok (ahelyett, hogy a doktorimat írnám) azt írja, hogy ebben a karanténüzemmódban ne csodálkozz, ha lemegy az aktivitási szinted. lehet, hogy a sétától, de ma megint kaptam a naptól 5+ perc flót, ami annyira nagyon ritkán szokott sajnos megtörténni az utóbbi időben, hogy már megtanultam hálásnak lenni érte. csak az a baj, hogy kifogyhatatlanul, mértéktelenül túl sok a dolog, és összefolyik a munkaidő meg a pihenőidő vagyishogy ugye egyáltalán nem szabadna a pihenőidő, mert ugye legalább két valamiből konstans szarul állok (az e-órám alatt is jött még be feladat), de közben kell a pihenőidő, és ebből a dichotómiából az otthonüléssel nyakonöntve tényleg nehezen lesz nemkatyvasz. amúgy próbálok nem arra gondolni, de valahonnan menthetetlenül be-bekúszik, hogy mi van, ha ez nem átmeneti állapot, hanem ez a további életünk, és hogy mi van, ha nem túlleszünk rajta, hanem ez a vírus frankón itt fog cirkulálni for ever, és simán el lehet kapni másodszor, és aztán mind meghalunk. azért drukkolok, hogy ne az legyen, hogy nyakig ülünk az első hullámban, amikor jön kínából a hír, hogy a második hullám még durvább. ha ez van, akkor nem tudom, minek van még értelme. mondjuk az sem nyugtat meg, hogy amúgy sincs semminek.
