KÉTEZERHÚSZ MÁRCIUS HUSZONNYOLC, SZOMBAT.
a számítógép jobb alsó csücskébe nézek a dátumért. eszembe jutott nem kikapcsolni, amikor zuhanyozni mentem volna, hanem nem mentem zuhanyozni, és írok. versenyfutás az idővel ez az egész. próbálom az egybeszőtt fonalakat szétszálazni, és egyszerre csak egy dolgot csinálni. próbálom azt mondani magamnak, hogy lehet, hogy a háttérben békésen futna a letöltés, de most két mondat között nem indítom el azért. egyszerre egy dologban elmélyülni is bőven elég lenne, kimeríthetetlen az univerzum, de hogy párhuzamosan ennyi dolog. egy nagy torlódás a nappalok. folyton félni attól, hogy ki lesz a következő, aki számonkér. elkerülni a számonkérést. nem gondolni arra, hogy mekkora gázban lennék, ha nem lenne a járvány. nem gondolni arra, hogy mekkora gázban vagyok attól, hogy van. nem gondolni a gázokra. nem összevetni őket. ma éjjel belekezdek a szövegbe, amit ahelyett a szöveg helyett fogok olvasni, ami érdekel, ahelyett, amivel foglalkoznom kellene, és szintén érdekel. luxus ez, nem? amikor az érdekel és a kell furcsán fúzionál. folyton a startmezőn. fogynak a nappalok, húzod a strigulát. minek strigulázol? elfogyasztol, pedig gyarapodni szeretnél. mindent kipipálni. ez az ultimét küldetés. nem érsz be, nincs is cél.
