start

KETTŐEZERHÚSZ MÁRCIUS TIZENNÉGY, SZOMBAT.  

ez egy teljesen klasszikus blog lesz annak érdekében, hogy szubjektíve dokumentáljak egy időszakot, aminek a küszöbén most lépünk be. illetve hát még csak most fogunk szembesülni azzal, hogy beléptünk, ki-ki a maga tempójában. először még tulajdonképpen jól is esik, hogy nem kell kimozdulni a lakásból, egyébként is elkerülöd a nyüzsgést ahelyett, hogy belevetnéd magadat, eljött az introvertáltak paradicsoma. illetve az nyüzsgés elkezd átvonulni az online térbe, már most túl nagy, vagy még most túl nagy, nincs közös narratívátok valójában, akkora az online választék. közben teljesen rutintalan az egész, az emberek nagy része, magamból indulok ki, körülbelül holnapra elkezdi realizálni, hogy ez nem egy ottalvós buli a kibertérben a haverokkal, ez nem egy szünet a normális élésben, ez egy megváltozott világ, amiben meg fog változni az életetek. az érettségizőknek próbálják gyorsan megoldani, hogy hogyan fognak tudni érettségizni, de hamarosan kiderül, hogy mik azok a korábban fontosnak tartott kompetenciák, amik most semmit nem érnek, és mik azok a kompetenciák, amikre az alkalmazkodás jegyében égetően nagy lenne a szükség. még kontrollálható méretűnek tűnik, de valójában már elszabadult a káosz, a matekerek azt mondják, három héttel járunk olaszország mögött; az avatottak feltehetően régebb óta, a nép a napokban kezdi kapiskálni, hogy nem a valóságot tükrözik a hivatalos számok. pár napon belül nyomorultul magányosak lesznek az emberek, a bezártság nyomasztó, a lakáselhagyók a nép ellenségei. egy héten belül nálunk is az erkélyen fognak énekelni, hatvanhetes útont meg a börtön ablakábant, mert ez már az egyetemi gólyatáborokban kiderült, hogy a magyarság közös dalkincse a muszty-dobay gitáriskolában meg a tavaszi szélben merül ki, és különben is, legalább végre egyszer stílszerűvé válik a börtön ablakában, ami annyi tábortűz és gólyainduló hangulatfelelőseként na meg a megugorhatatlan hangközugrásával egyébként se annyira volt stílszerű korábban. a cinizmusnak, mint ez volt itt, le fog áldozni, a szolidaritásnak már most számtalan példája jelentkezik, ebből lehet, hogy lesz egy kis versengés, hogy ki a legszolidárisabb, de alapvetően jó dolgokat fog szülni, remélem. születnek majd a fátum-narratívák is, új meséink is lesznek, meg pár disztópia újra fel fog futni, az emberek többet fognak olvasni, mert tömeg lesz a neten. én ma még úgy tettem, mintha azzal számolnék, hogy az élet még a nyár előtt vissza fog állni a rendes kerékvágásba, reggel még sajnáltam magam egy szakmai kudarc miatt, de néhány szakmai hír estére már teljesen élettől elrugaszkodottnak tűnik, valami olyannak, ami azért van még előttünk, mert még a tagadás időszakát éljük. én rendkívül jól home office-olható munkát végzek a kollégáim többségéhez képest, délelőtt azért még megírtam egy munkaímélt, délután-este a francia forradalom előtti időszakba kezdtem el beleolvasni magam (szerencsére még a könyvtárbezárások előtt kivettem egy hatszáz oldalas schiller-monográfiát, a világirodalom történetét meg csak a polcról kell levenni), a maradék időben magamat sajnáltam, és próbáltam valamit tenni annak érdekében, hogy a figyelmetlenségből és tapasztalatlanságból elkavart adóügyeim ne jussanak el a mulasztási bírságig, valamint, igen, elfoglaltam három várat egy stratégiai játékban, ami rendkívül jót tett a kedélyállapotomnak, és segített elfeledkezni a legyőzendő mantikórok és medúzák számán kívül mindenről. klassz ez a monográfia is, most még ezt a fejezetet el fogom olvasni.